Hugonnai Vilmát grófkisasszonynak nevelték. Korán férjhez ment, de hamarosan elvált felelőtlen férjétől. Vagyonából Zürich-be ment és orvosnak tanult. Sosem adta fel.
1847. szeptember 30-án született Nagytétényben a Hugonnay grófi család ötödik gyermekeként. (A család központi birtoka volt a nagytétényi kastély és környéke.) Testvéreivel együtt házitanító foglalkozott vele, egyrészt a kor szokásainak megfelelően, másrészt azért, mert édesanyjuk tüdőbeteg volt és így a lehető legkevesebbet érintkezett a gyerekekkel, félve attól, hogy megfertőződnek. Később felkerült Pestre, a Prebstel Mária leánynevelő intézetbe, ahol megszerezte az akkoriban a nők számára elérhető legmagasabb műveltségi fokozatot.
Alig 18 évesen férjhez ment a nála jóval idősebb Szilassy György földbirtokoshoz. Az akkor negyenéves férfi akár az apja is lehetett volna. Rövid időn belül kiderült, hogy nem az a mintaférj-típus. Míg felesége a pándi birtokuk ügyeit intézte odahaza, Szilassy addig kaszinózott, elkártyázta-elitta a vagyont, ráadásul csalta a feleségét.
Vilma így a könyvtárat bújta naphosszat, ahol leginkább a gyógyításról olvasott. Hamarosan már ő gyógyította a beteg cselédeket, sőt a Szilassy-nagypapát is ő mentette meg a himlőkórtól. Akkor is mellette volt, amikor senki sem mert a közelébe menni, ezért az öregúr egy méregdrága ékszerkollekcióval "hálálta meg" a törődést.
Ha ékszerekről volt szó, a férj sem fukarkodott a meglepetésekkel, talán bántotta a lelkiismeret, hogy elhanyagolja a feleségét.
A grófnőnek ambíciói voltak, amik leginkább akkor kezdtek körvonalazódni, amikor a Jókai Mór által szerkesztett Hon című lapot böngészve rátalált egy érdekes cikkre. Az írás arról a szenzációról szólt, miszerint a zürichi egyetem a nők számára is megnyitotta a kapuit 1869-ben. A beiratkozáshoz a férje beleegyezése is kellett, amit meg is kapott, de anyagi támogatást nem. Az ékszereinek most először kézzel fogható hasznát vehette, a nyakláncokat, gyűrűket pénzzé téve jutott el Zürichbe és szerzett albérletet. 1872-ben orvostanhallgató lett.
Ínséges napok köszöntöttek rá, alig tudott megélni, sokszor a napi betevő falaton kellett spórolni ahhoz, hogy legalább a lakhatása biztosítva legyen. Ebben az időszakban hagyta el a neve végéről a nemesi származására utaló ipszilont is.
Az egyetemen azonban szép sikereket ért el, több neves professzorral dolgozott együtt, például a sebészeti klinikán is illetve egy alapítványi kórházban. 1879. február 3-án védte meg a disszertációját, és bár lett volna lehetősége a maradásra, hiszen állást kínáltak neki, ő mégis hazajött 1880 februárjában.. Ekkor még talán nem is gondolta, hogy idehaza mennyit kell majd küzdenie, hogy egyáltalán elismerjék a doktori címét.
1881. március 31-én letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát. 1882 májusában kérte orvosi oklevelének elismertetését. Kérelmét a pesti orvostanári kar támogatta, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter az érvényes törvényekre hivatkozva elutasította, úgy vélte ugyanis, hogy a nők tudományos pályákon való egyenjogúsítása csak zűrzavart keltene, és egyébként is, eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, majd ezután is meglesz valahogy.
Vilma természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Kétszer ment el a miniszterhez, hogy személyesen
Szilassytól elvált, de 1887-ben újra férjhez ment Wartha Vincéhez, aki jeles vegyész és műegyetemi tanár volt, mellesleg ő is szintén a zürichi egyetemre járt (s Zsolnay Vilmos segédletével fejlesztette ki az eozin máz technológiát). Az első házasságából született egy fia, második férjétől pedig egy Vilma nevű kislánya. Férje kérésére felhagyott a szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években sem adta fel az orvosi oklevelének elismertetését, ami ekkora az egész női társadalom problémájaként jelentkezett. Ebben az időben írta A nők munkaköre című tanulmányát. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást. Minden olyan szervezkedésben részt vett, amely a nők egyenjogúsítását tűzte ki céljául.
1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon is egyetemi tanulmányokat folytathassanak a nők is. 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését.18 évet kellett várnia arra, hogy végre itthon is orvosként ismerjék el, az Osztrák-Magyar Monarchiában ugyanis csak 1897-ben fogadták el a női orvosok létjogosultságát. 1897. május 14-én Budapesten díszdoktorrá avatták. Vilma ekkor már 49 éves volt. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott.
Hugonnai Vilma 1899 április-májusában sajtópolémiát vívott Pap Samu országgyűlési képviselővel: az utóbbi élesen kritizálta a nők jelenlétét a szellemi pályán. Ezt cáfolta meg írásában Vilma, sőt ösztönzője lett annak, hogy megírja A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát. Ebben nemcsak ellenérveket hoz fel a nőmozgalom ellenfeleivel szemben, hanem pontosan megjelöli a nők szerepét például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért vállalja 1907-ben Fischer-Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvének magyarul való megjelentetését. Sőt ezzel és más munkáival is bizonyította, hogy az egészségügyi felvilágosítás elkötelezett híve.
Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, a nők képzésére összpontosult. Lelkes kezdeményezője volt a leánygimnáziumok szervezésének, a nők szellemi képzésének. Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanította a betegápolást, a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet, a ragályos betegségek ismereteit. A sajtóban 1907 januárjában Kmetty Károly egyetemi tanárral folytatott vitát a nők jogegyenlőségéről.
67 éves korában, az első világháború kitörésekor elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot is, majdnem hetvenévesen még gyógyított és segített, akin tudott. 1915 augusztusában hadiékítményekkel díszített érdemjelet kapott. Az első világháború ugyanis felvetette a nők tevékenységének a szükségességét is. 14 vidéki városban szervezett - női orvosi és betegápolói erővel - betegmegfigyelő állomást.
Felhívása, szervező munkája követőkre talált, amit bizonyít annak a sok száz vöröskeresztes nővérnek és 84 orvosnőnek a szolgálata, akik Hugonnai Vilma oklevelének nosztrifikálása után nyertek diplomát magyar egyetemen.
1922. március 25-én, 74 évesen halt meg Budapesten. Elsőnek a rákoskeresztúri temetőben temették el, majd hamvait átvették a Fiumei temetőbe 1980-ban. Emlékére emléktáblát avattak utolsó lakhelyén, a budapesti Bíró Lajos utca 41. számú épületen.
Életéről Kertész Erzsébet írt regényes életrajzot Vilma doktorasszony. Az első magyar orvosnő életregénye címmel (Bp., 1965). A Semmelweis Egyetem pedig emlékérem formájában tiszteleg a grófnő előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése