Rhédey Klaudia grófnő, II. Erzsébet brit királynő ükanyja

Rhédey Klaudia grófnő a székelyföldi Erdőszentgyörgyön született 1812-ben. Házassága révén Teck hercegnéja, kreált címén Hohenstein grófnő, a mai brit Windsor uralkodóház egyik ősanyja, így II. Erzsébet brit királynő ükanyja.

Rhédey grófnő egy farsangi bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel (1804-1885), aki 1817 óta - az apja halála utána - az ősi Teck hercege címet is viselte, mint egyedüli férfi utód. A herceg legidősebb nővére, Mária Dorottya hercegnő (1797-1855) Habsburg József magyar nádor negyedik felesége volt 1819 óta.

A bál után a herceg kérőként jelentkezett Rhédey Lászlónál, aki azonban elutasította a kérőt azzal az indokkal, hogy nem tud magyarul, és mert a házasság a Rhédeyek számára rangol aluli. A szerelem azonban legyőzte az akadályokat: Sándor herceg rövid időn belül megtanult magyarul és 1835. május 2-án össze is házasodtak.

A württembergi uralkodócsalád törvényei szerint a királyi család hercegi rangú tagja nem vehetett feleségül alacsonyabb, grófi származású leányt. Sándor herceg és Rhédey grófnő házassága rangon  alulinak (morganatikusnak) minősült, ezért a herceget kizárták a württembergi trónöröklésből. A király Klaudia hercegnének az örökletes Hohenstein grófnő címet adományozta, gyermekeik és utódaik ezt a címet viselték.

Gyermekeik:

• Klodin (1836-1894), Hohenstein grófnője
• Amália (1838-1893), Hohenstein grófnője
• Ferenc (1837-1900), Teck hercege - aki 1866-ban elvette feleségül Mary Adalaide brit hercegnőt, Cambridge hercegnőjét (1833-1897), III. György brit király unokáját -> leányuk, Mária brit királyné -> fiai: VIII. Eduárd brit király & VI. György brit király, II. Erzsébet brit királynő apja

1841. október 1-jén a várandós Klaudia Pettau-ban (ma Ptuj, Szlovénia) hunyt el. Halálának körülményeiről több változat is fennmaradt.

Utolsó kívánsága szerint koporsóját hazaszállították Erdőszentgyörgybe. A grófnőt abban a templomban temetették el, ahol majd 30 évvel ezelőtt megkeresztelték.

Sírja fölé unokája, Mary Victoria tecki hercegnő 1905 májusában - már az angol trónörökös, György herceg (a jövendő V. György brit király) feleségeként - márvány emléktáblát állítatott, amely ma is látható.

II. Erzsébet brit királynő, Rhédey Klaudia ükunokája

Mivel II. Erzésbet királynő ükanyja Rhédey Klaudia magyar grófnő, ezért Károly herceg maga is büszkén vallja, hogy ő harmincketted részben magyar. Maga Károly herceg is büszkélkedett a magyar kapcsolattal 2010-es látogatáskor.

Tisztelete jeléül pár szót magyarul is elmondott. Pohárköszöntőjét ezekkel a szavakkal kezdte: "elnök úr, hölgyeim és uraim", majd így zárta: "a magyar és brit nép közti barátságra". A walesi herceg elmondta: "Különleges kapcsolat fűz Magyarországhoz, hiszen egyharmincketted részeben magam is büszkén magyarnak vallhatom magam ük-ük-üknagyanyám, Rhédey grófnő révén."

Kanizsai Dorottya, egy csodálatos asszony - az ország első asszonya

1526. augusztus 29. A mohácsi vész. A tatár sereg lemészárolta a magyar vitézeket. Több száz hősi halott a csata mezején. Az életben maradottak a mocsárba költöztek. Ki temette el a halottakat 400 jobbágyával és a környék papjaival, megadva a végtisztességet nekik?

A 15-16. században egy régi főúri család tagja volt Kanizsai Dorottya, Kanizsai Miklós soproni ispán leánya, Perényi Péter koronaőr és erdélyi vajda mostohaanyja. E csodálatos asszony műve volt.

Dorottya első férje Geréb Péter, aki előbb országbíró, majd az ország nádora lett. Még férje halála után is kimutatta a szeretetét iránta, kápolnát építettet hamvai fölé, s misealapítványokat tett, hogy boldogult férje lelki üdvösségéért imádkozhassanak.

Geréb Péter szinte minden vagyonát Dorottyára hagyta, így igen gazdag lett, amellett, hogy saját vagyona is tekintélyes mértékű volt.

Második házassága az új nádorral, Perényi Péterrel már nem volt felhőtlen, ennek ellenére híven ápolta a betegeskedő férjét, aki 1519 februárjában hunyt el.

Kanizsai Dorottya második férje oldalán gyakran fordult meg a királyi udvarban, ahol megkülönböztetett tisztelettel fogadták. Házassággal szerzett, de személyéhez kötött méltóságnak tekintette a nádorasszonyságot. A kortársak elfogadták ezt az önértékelést. II. Lajos nagyrabecsülését semmi nem példázza jobban, mint hogy címeradó oklevelet bocsájtott ki Dorottya részére (aki maga kérte), melyben a Kanizsai címert egyesíthette első férje, Geréb Péter címerével. Abban az időben merőben szokatlan dolog volt ez, hiszen a férfiakat illette meg a saját jelvény. Perényi halála után derült ki, hogy Dorottya nem férjei után, hanem a saját jogán az első asszony Magyarországon.

A szegény, ruhátlan árvákat felruházza, szolgálóit kiházasítja, hűségüket jutalmazza. Templomokat és kápolnákat is építtetett, misealapítványokat tett a rá érdemes atyjafiainak. Páratlanul nagy bőkezűsége az egyházzal szemben megnyilvánult a drága miseruhák és edények adományozásában is. Kanizsai Dorottya háza messze földön híressé lett, kortársai, nyilvános iskolák híján a leányaikat más nemesekhez küldték taníttatni. S az Ő háza igencsak népszerű volt. Szívesen és sokat tartózkodott a siklósi várkápolna melleti kertben, amit ma Dorottya-kertnek hívunk.

Dorottya asszony több nyelvet beszélő, műveltségében messze kortársait meghaladó, kedves, szívélyes hölg

y volt. Özvegyen lett az ország első asszonya, ezen címet nem férjei után örökölte! Bár nem politizált, mégis, mint Magyarország első asszonyát több gyűlésre és tanácskozásra is meghívták.

A mohácsi vész után még férfiak sem merészkedtek a borzalmas csatamező közelébe, nem hogy asszonyok! De Kanizsai Dorottya, aki a mostohafiát kereste a halottak között, semmi sem állíthatta meg. S számára végtelenül természetes volt, hogy az elesetteknek a végtisztességet meg kell adni. Rajta kívül egy árva lélek sem vállalkozott erre, de őt egyedül sem riasztotta el a feladat. A jobbágyaival végső nyughelyre temettette el a hősi halottakat. Templomaiban az elesett hősökért pedig még miséket is mondatott.

Dorottya asszony halála ugyanolyan békés és szép volt, akárcsak élete. Testvére gyermekeit neveltette, emiatt költözött Sárvárra, ahol 1532-ben utolérte az elmúlás.

Szerencsére nem élte meg, hogyan pusztítják el néhány évvel később életének munkáját, templomait és alapításait.

Kanizsai Dorottya emlékezetét mégsem mosta el a múlt sodrása, Mohács utáni tette örökre bevéste őt a magyar történelem nagyjai közé.

Gróf Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

Hugonnai Vilmát grófkisasszonynak nevelték. Korán férjhez ment, de hamarosan elvált felelőtlen férjétől. Vagyonából Zürich-be ment és orvosnak tanult. Sosem adta fel.

1847. szeptember 30-án született Nagytétényben a Hugonnay grófi család ötödik gyermekeként. (A család központi birtoka volt a nagytétényi kastély és környéke.) Testvéreivel együtt házitanító foglalkozott vele, egyrészt a kor szokásainak megfelelően, másrészt azért, mert édesanyjuk tüdőbeteg volt és így a lehető legkevesebbet érintkezett a gyerekekkel, félve attól, hogy megfertőződnek. Később felkerült Pestre, a Prebstel Mária leánynevelő intézetbe, ahol megszerezte az akkoriban a nők számára elérhető legmagasabb műveltségi fokozatot.

Alig 18 évesen férjhez ment a nála jóval idősebb Szilassy György földbirtokoshoz. Az akkor negyenéves férfi akár az apja is lehetett volna. Rövid időn belül kiderült, hogy nem az a mintaférj-típus. Míg felesége a pándi birtokuk ügyeit intézte odahaza, Szilassy addig kaszinózott, elkártyázta-elitta a vagyont, ráadásul csalta a feleségét.

Vilma így a könyvtárat bújta naphosszat, ahol leginkább a gyógyításról olvasott. Hamarosan már ő gyógyította a beteg cselédeket, sőt a Szilassy-nagypapát is ő mentette meg a himlőkórtól. Akkor is mellette volt, amikor senki sem mert a közelébe menni, ezért az öregúr egy méregdrága ékszerkollekcióval "hálálta meg" a törődést.

Ha ékszerekről volt szó, a férj sem fukarkodott a meglepetésekkel, talán bántotta a lelkiismeret, hogy elhanyagolja a feleségét.

A grófnőnek ambíciói voltak, amik leginkább akkor kezdtek körvonalazódni, amikor a Jókai Mór által szerkesztett Hon című lapot böngészve rátalált egy érdekes cikkre. Az írás arról a szenzációról szólt, miszerint a zürichi egyetem a nők számára is megnyitotta a kapuit 1869-ben. A beiratkozáshoz a férje beleegyezése is kellett, amit meg is kapott, de anyagi támogatást nem. Az ékszereinek most először kézzel fogható hasznát vehette, a nyakláncokat, gyűrűket pénzzé téve jutott el Zürichbe és szerzett albérletet. 1872-ben orvostanhallgató lett.

Ínséges napok köszöntöttek rá, alig tudott megélni, sokszor a napi betevő falaton kellett spórolni ahhoz, hogy legalább a lakhatása biztosítva legyen. Ebben az időszakban hagyta el a neve végéről a nemesi származására utaló ipszilont is.

Az egyetemen azonban szép sikereket ért el, több neves professzorral dolgozott együtt, például a sebészeti klinikán is illetve egy alapítványi kórházban. 1879. február 3-án védte meg a disszertációját, és bár lett volna lehetősége a maradásra, hiszen állást kínáltak neki, ő mégis hazajött 1880 februárjában.. Ekkor még talán nem is gondolta, hogy idehaza mennyit kell majd küzdenie, hogy egyáltalán elismerjék  a doktori címét.

1881. március 31-én letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát. 1882 májusában kérte orvosi oklevelének elismertetését. Kérelmét a pesti orvostanári kar támogatta, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter az érvényes törvényekre hivatkozva elutasította, úgy vélte ugyanis, hogy a nők tudományos pályákon való egyenjogúsítása csak zűrzavart keltene, és egyébként is, eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, majd ezután is meglesz valahogy.

Vilma természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Kétszer ment el a miniszterhez, hogy személyesen

beszélhessen vele. Mivel azonban minden alkalommal elutasító választ kapott, nem volt más választása, el kellet végeznie egy bába-tanfolyamot ahhoz, hogy praktizálhasson. Hivatalosan szülésznőként dolgozott, de tudása és tapasztalata többre tette képessé.

Szilassytól elvált, de 1887-ben újra férjhez ment Wartha Vincéhez, aki jeles vegyész és műegyetemi tanár volt, mellesleg ő is szintén a zürichi egyetemre járt (s Zsolnay Vilmos segédletével fejlesztette ki az eozin máz technológiát). Az első házasságából született egy fia, második férjétől pedig egy Vilma nevű kislánya.  Férje kérésére felhagyott a szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években sem adta fel az orvosi oklevelének elismertetését, ami ekkora az egész női társadalom problémájaként jelentkezett. Ebben az időben írta A nők munkaköre című tanulmányát. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást. Minden olyan szervezkedésben részt vett, amely a nők egyenjogúsítását tűzte ki céljául.

1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon is egyetemi tanulmányokat folytathassanak a nők is. 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését.18 évet kellett várnia arra, hogy végre itthon is orvosként ismerjék el, az Osztrák-Magyar Monarchiában ugyanis csak 1897-ben fogadták el a női orvosok létjogosultságát. 1897. május 14-én Budapesten díszdoktorrá avatták. Vilma ekkor már 49 éves volt.  Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott.

Hugonnai Vilma 1899 április-májusában sajtópolémiát vívott Pap Samu országgyűlési képviselővel: az utóbbi élesen kritizálta a nők jelenlétét a szellemi pályán. Ezt cáfolta meg írásában Vilma, sőt ösztönzője lett annak, hogy megírja A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát. Ebben nemcsak ellenérveket hoz fel a nőmozgalom ellenfeleivel szemben, hanem pontosan megjelöli a nők szerepét például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért vállalja 1907-ben Fischer-Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvének magyarul való megjelentetését. Sőt ezzel és más munkáival is bizonyította, hogy az egészségügyi felvilágosítás elkötelezett híve.

Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, a nők képzésére összpontosult. Lelkes kezdeményezője volt a leánygimnáziumok szervezésének, a nők szellemi képzésének. Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanította a betegápolást, a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet, a ragályos betegségek ismereteit. A sajtóban 1907 januárjában Kmetty Károly egyetemi tanárral folytatott vitát a nők jogegyenlőségéről.

67 éves korában, az első világháború kitörésekor elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot is, majdnem hetvenévesen még gyógyított és segített, akin tudott. 1915 augusztusában hadiékítményekkel díszített érdemjelet kapott. Az első világháború ugyanis felvetette a nők tevékenységének a szükségességét is. 14 vidéki városban szervezett - női orvosi és betegápolói erővel - betegmegfigyelő állomást.

Felhívása, szervező munkája követőkre talált, amit bizonyít annak a sok száz vöröskeresztes nővérnek és 84 orvosnőnek a szolgálata, akik Hugonnai Vilma  oklevelének nosztrifikálása után nyertek diplomát magyar egyetemen. 

1922. március 25-én, 74 évesen halt meg Budapesten. Elsőnek a rákoskeresztúri temetőben temették el, majd hamvait átvették a Fiumei temetőbe 1980-ban. Emlékére emléktáblát avattak utolsó lakhelyén, a budapesti Bíró Lajos utca 41. számú épületen. 

Életéről Kertész Erzsébet írt regényes életrajzot Vilma doktorasszony. Az első magyar orvosnő életregénye címmel (Bp., 1965). A Semmelweis Egyetem pedig emlékérem formájában tiszteleg a grófnő előtt.

Ambrózy-Migazzi István, a "virágos gróf"

Magyarországra a lombhullató, a téli álmot alvó növényzet a jellemző. Gróf Ambrózy Istvánnak a külföldi utazásai által az lett az életcélja, hogy a mi természeti adottságaink között is megvalósítsa az "örökké zöldellő kertet".

Ambrózy gróf 1869. március 5-án született Nizzában, a napóleoni császárságban. A Vas megyei családi birtokon, Tana községben nőtt fel, a természetet itt ismerte és szerette meg. Édesanyja, Erdődy Agáta grófnő volt, aki az Erdődy-család kertészkedő szenvedélyét örökítette át a fiára. Így Ambrózy már a teljes pompájában virágzó vépi park látványát is élvezte, s feltételezhető, hogy e park a gróf további munkájában is meghatározó szerepet töltött be. Leginkább a botanika varázsolta el, ilyen irányú tanulmányokat folytatott Bécsben, Löwenben és Budapesten. Külföldön jogot is tanult, sokat utazott, így ismerkedett meg aegy-egy mediterrán régió, illetve speciális mikroklímájú térség (pl. Anglia, Algéria, a Genfi-tó) gazdag növényvilágával.

A botanikával csak kedvtelésből foglalkozott; földbirtokos, sédeni, remetei, walli és sonnenthurmi gróf, a felsőőri kerület országgyűlési képviselője, felsőházi tag volt egy személyben.

A világviszonylatban is egyedülállónak számító Malonyai Arborétumot 1892-ben alapította, miután feleségül vette Migazzi Antónia grófnőt, nevének második tagja innen származik. A birtokot a gróf a házassága révén örökölte meg, mivel a Migazzi családnak nem volt fiúörököse. Felesége felvidéki, malonyai birtokán próbálkozott növények százainak telepítésével, botanikai kísérletezéssel.

A negyvenhektáros tölgyes helyét lassacskán felváltotta a földközi-tengeri, kelet-ázsiai és észak-amerikai cserjefajták sokasága, amiket sövényekkel, magasabb fákkal védett a széltől és a fagytól. Az akkoriban ültetett fák és cserjék többsége ma is láthatók.

Bár rengeteg ellenzője akadt, sikerült bebizonyítania, hogy megfelelő gondozással és a természetes élőhelyükhöz hasonló körülmények kialakításával megmaradnak a távoli egzotikus tájak növényei. Ilyen gyűjtemény, hasonló klímájú környezetben másutt nem létezik.

1914-ben hazautazott édesanyja temetésére és a háború illetve a trianoni békeszerződés után soha többé nem tért vissza félbemaradt munkájához. A magyarországi birtokára, Tanyba költözött.

Tartalékos kapitányként szerepelt az 5. sz. huszárezredben.

1922-1933 között hozta létre Kám község mellett a jeli arborétumot. Sírhelyét ő maga jelölte ki az arborétum közelében, kriptáján olvasható a jelmondata, amely a fő életcéljával megegyezett: Semper vireo - Örökké zöldellek. 1933. augusztus 31-én hunyt el Tanán.

A háború után a jeli arborétum állami tulajdonba került. Jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia tulajdona. A park fejlődése szerencsére nem állt meg. 

Barcsy Szidónia, a szakállas báróné és a liliputi utódja

Szidónia 1866. május 1-jén született Pest-Budán, aki igazán mutatós nő volt, így nem egy férfi tekintetett vonzott magához. Végül báró Barcsy Antal lovaskapitánynak sikerült elnyernie a nő kezét. 

A báróné 19 éves volt, amikor világra hozta közös gyermeküket, Nicut. Azonban a szülés után 12 nappal az ifjú kismama rémülten vette észre, hogy arcán szakáll kezd burjánzani. Nem engedhette, hogy ezt a férje észrevegye, hiszen akkor elhagyhatta, így nekiállt egyesével kihúzogatni a nem kívánatos szőrszálakat. Egy ideig sikerült titokban tartania, ám aztán a szakálla olyan mértékben kezdett nőni és megerősödni, hogy a bárónak is szemet szúrt. Antal meglepő módon jól fogadta, s megtiltotta a feleségének, hogy eltávolítsa.

Később feltűnt nekik, hogy a kicsivel is valami baj van, mivel túlságosan kicsi, amelyet az orvos is megerősített, s közölte velük, hogy a gyermek liliputi. A bajok tovább gyarapodtak, s a család elvesztette a vagyonát. Ebben a szorult helyzetben Szidónia különleges adottsága jelentette az egyetlen mentőövet  a számukra. Vidékre mentek és szenzációként - természetesen pénz ellenében - mutogatták az egyébként még mindig csinosnak számító asszony hosszú szakállát. Itthon azonban kevesen voltak hajlandóak megfizetni, így Nyugat-Európába mentek.

A sikerhez külföldön is kevés lett volna egy szakáll, de bárói ranggal kiegészülve már elegendő volt ahhoz, hogy megkeressék a napi betevőjüket. Időközben a kis Nicu 12 éves lett, s elkezdtek utána is érdeklődni, sőt munkát is kapott egy cirkuszban. Beutazták Európát, 1903-ra pedig sikerült annyi pénzt megtakarítaniuk, hogy átkeljenek az Atlanti-óceánon, s letelepedhessenek Amerikában. Ott aztán még nagyobb szenzációnak számított, hogy egy szakállas bárónénak liliputi fia van, úgyhogy azonnal kaptak cirkuszi szerződést.

Azonban egy idő után Szidónia egyre kevésbé tudta lenyűgözni a közönséget, s kénytelen volt felhagyni a fellépésekkel. Ráadásul 1912-ben elhunyt a férje, ám hamarosan megismekedett Nicu egyik kollégájával, "a leghosszabb hajú cherokee indiánnal". 1914-ben feleségül ment hozzá. Időközben elfogyott az Antaltól örökölt kicsi vagyon, így Szidónia kénytelen volt elfogadni egy régi cirkuszi ismerőse által számára felkínált állásajánlatot, s élete végéig, azaz 1925. október 19-ig (59 éves koráig) neki dolgozott. A feljegyzések szerint cukorbetegségben hunyt el.

Báró Barcsy Nicu Kansas-be költözött, és folytatta karrierjét. Egész életében elvárta, hogy felnőttként kezeljék, így amikor 91 éves korában eltávozott az élők sorából, végrendeletének megfelelőn egy speciális, kifejezetten neki készített koporsóban, nem pedig gyerekkoporsóban helyezték végső nyugalomra.

Arra, hogy Szidónia problémája koránt  egyedülálló, arra bizonyíték az alábbi videó, amelyben az Angliában élő Miriam 2008 óta növeszti a szakállát, de már évtizedek óta küzd súlyos hormonproblémájával. Érdekesség, hogy neki is a kisfia születése  után kezdett nőni az arcszőrzete.

Forrás: High Style Blog

Gróf Sándor Móric, az Ördöglovas

A magyar nép lovasnemzet volt hajdanán, jó ezer évig. Már a honfoglalás előttről több forrás keletkezett, amelyben a magyar lovasharcmodort mesélték el. Nem is olyan régen, a XIX. században tűnt fel a furcsa és meglepő tetteivel az Ördöglovas, akit tán még a lovas kaszkadőrség úttörőjének is nevezhetnénk.

Szlavniczai és bajnai gróf Sándor Móric 1805. május 23-án született Budán, mint a Sándor család utolsó férfi sarja. A fiatal Móric vézna alkatú volt, így még a lovak közelébe se mehetett az apja parancsára. 17 évesen, amikor saját maga rendelkezhetett a birtokai felett, ült először lóra, s rögtön egy angol telivérrel kezdte, amelytől a lovásza óvta, mégis úgy ülte meg a lovat, mintha eggyé váltak volna. Innentől kezdve csak a lovaglásnak élt. A saját testi épségét is kockáztató, hajmeresztő lovas mutatványai legendássá tették Budapesten, Bécsben és egész Európában.

A kor "lósport-országának" számító Angliában is járt, ahol betört egy különösen vad lovat, ekkortól kezdték őt az Ördöglovasnak nevezni. Angliában mellesleg több "világcsúcsot" is felállított akadályugrásban, de Pesten is elképesztette a nézőközönséget, akárcsak a magyarellenes Metternich kancellár leányát, Leontinát.

A Nagyhíd utcában (mai Deák Ferenc utcában) 1822-ben véghezvitt lovas bravúrja több művészt is megihletett, mivel a Király utca felé vágtatva, Tatár nevű lovával két egymás mellett haladó lovas kocsi közé szorult. Balról három lovas parasztkocsi, jobbról egy magánkocsi fogta közre. Szorult helyzetéből úgy szabadult meg, hogy lovát megsarkantyúzva átugratott a három egymás mellé fogott lovon.

1825-ben a pozsonyi országgyűlés megnyitójára érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat  mutatott be. Budai palotája (a mai Sándor-palota) erkélyéről lóháton, pipázva gyakran nézelődött.

(A családban nem ő volt az egyetlen különc, az apja például a budai palotájukat kis fedett híddal kötötte össze a szomszédos Várszínházzal, hogy ne kelljen az utcára kilépnie a színházba menet.)

Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. A gróf egyik nevezetes fékevesztett kocsizásán a budai vár vízi kapujában hajtott le az igencsak hosszú és rendkívül meredek lépcsőn úgy, hogy a lovak nem voltak betanítva efféle kocsizásra. Előszeretettel lovagolt be más házakhoz is, lábadozó kertésze szobájába éppúgy, mint a főúri palotákba, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeletére. Személyiségét személyzete is megszenvedte. Egyszer egymást sértegető szakácsát és komornyikját lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, máskor pedig orvosa fejéről lőtt le egy almát vagy a kapusa feleségét rémisztgette, hogy átugratja lóval.

Rendszeresen ejtette ámulatba a révészeket is, amikor lovát megsarkantyúzva a parttól már jócskán eltávolodott révre ugratott. Tudni kell, hogy a rév bejárata akkoriban rúddal volt lezárva, tehát afelett kellett átugratnia. (Sándor gróf a közügyekkel nem igazán foglalkozott, de támogatta a barátját, Széchenyit a Lánchíd felépítésében.) Kalandjait állandó kísérője, udvari festője, Johann Gottlieb Prestel több képen is megörökítette. Az utókor is szívesen emlékezett meg kalandos életéről. Kálmán Imre operettet írt a grófról, de 1943-ban még egy magyar film is készült róla, az Ördöglovas címmel.

Amikor haldokló apjához vágtatott, a Sándor palotához vezető lépcsőn átugratott Metternich Leontine hercegnő hintaja felett. A lány azonnal beleszeretett a különc magyar arisztokratába, amelyet a magyarellenes Metternich nem nézett jól szemmel, Sándor Móric viszont nem ismert lehetetlent, így 1835-ben elnyerte a hercegnő kezét. Felesége tiszteletére bajnai kastélyát átalakítatta.

A film Leontine hercegnő és az Ördöglovas találkozásáról és egymás megszerzéséről szól

A Szomor felé vezető úton lévő Ugrató-hídnál két földve vert márványcölöp jelzi a helyzet, ahol a gróf vakmerő ugratásainak egyikét végbe vitte. Akkoriban mély medrű, vízzel teli árok volt, amin híd vezetett át. A hídon áthaladó kocsikat úgy előzte meg, hogy a híd mellett lévő három öl és három láb széles árkot egyszerűen átugratta. A felszökő s a leeső patkó alakját a megfelelő pontokon márványlemezre vésve őrzik.

Mindennaposnak számított, hogy a kőkerítés felett ugratott át, de az is előfordult, hogy bajnai kastélyának erkélyéről ugratott le. A mutatvány a ló életébe került, míg a gróf ép bőrrel úszta meg a kalandot.

E erkélyről ugratott le az Ördöglovas

A péliföldszentkereszti búcsúk idején lovával gyakran ugratott a kirakodott árusok közé. Becsületére mondva, összetört portékájuk árát mindig tisztességgel megfizette.

A falu plébánosával komoly összetűzésbe került, amiért rossz néven vette, hogy a pap a hívektől összegyűjtött egyházi pénzen házat építtetett egy kedves hölgyismerősének. Nem tetszését furcsa módon fejezte ki, amikor belovagolt a plébános otthonába, ahol hagyta, hogy lova elvégezze természetes szükségét. Az atya bosszút esküdött. Három napon keresztül állt lesben egy bunkósbottal a kastély körül mindhiába. Sándor gróf helyett csupán egy ultimátumot talált: ha nem távozik önként a faluból, a gróf befalaztatja a plébánia ajtaját vele együtt. Az atya hamarosan tovább állt.

Elképesztő mutatványai miatt többször tört el a kulcscsontja, gyakran repedtek meg bordái. Számtalanszor ficamodott ki a térde és többször szenvedett agyrázkódást. Sándor Móricnak a ló volt az élete, és egyben a veszte is. 1850-ben Linznél vágtázás közben kiesett a kocsijából, és fejét egy vasrácsba ütötte. Eszméletét vesztette, és miután magához tért úgy tűnt, hogy minden rendben van. Néhány nap elteltével azonban a bécsi kaszinóban önkívületi állapotba került. Őrjöngött és mindent darabokra akart törni. Csak megkötözve tudták hazavinni. A dühöngő Sándor grófot egy prágai elmegyógyintézetbe vitték.

Állapota lassan javult és néhány év elteltével hazaengedték. Évtizedekig élt visszavonultan bajnai birtokán, ahol ideje nagy részét lovaival és vadászattal töltötte. Szívesen nézegette kastélya folyosóján Clarot és Prestel róla készült festményeit. Öregkorára újra úrrá lett rajta az elmebaj. Élete hátralévő részét a döblingi elmegyógyintézetben töltötte. 1878-ban bekövetkezett halálával férfiágon kihalt a Sándor család grófi ága.

A hazatérő koporsót szállító négy tüzes fekete paripa a bajnai templom előtt megvadult, és elragadta a kocsit. Amikor végre sikerült megfékezni őket, a lovak holtan estek össze. A halálba is követték gazdájukat. Sándor Móric, az Ördöglovas a gyarmatpusztai családi sírboltban alussza örök álmát.

Sándor Paulina grófnő

Sándor Móric grófnak és Metternich Leontine hercegnőnek egyetlen leánygyermekük született: Sándor Paulina grófnő (1836-1921), akit Metternich-módra neveltettek (ezért nevezzük az apját az utolsó Sándornak), részben az előkelőbb osztrák neveltetés miatt, részben apja zavarodottsága miatt. Férje a nagybátyja lett (édesanyja kései féltestvére). E házasság után leszármazottai egy ideig a Metternich-Sándor nevet viselték, amit mi magyarok Sándor-Metternich-nek írunk.